|
Témaindító hozzászólás
|
2013.05.25. 20:35 - |
Itt a legkönnyebb elbújni a buja növényzet és a sűrű lombkorona miatt. |
[39-20] [19-1]
Hallottam a szárnysuhogást, Storm is felnézett, közben folyamatosan morgott. Hiába akartam megkeresni, már nem láttam a baglyot, már csak azért sem, mert valaki elállta a kilátást. Pislogtam egy párat, rettenetesen megdöbbentem. Rögtön megakadt pillantásom a nő kék szemein. Amúgy egész szép lett volna maga a lány, de ettől a tekintettől egyszerűen undorodtam, a gyomrom is felfordult tőle. Ugyanakkor sokkhatásként ért, hogy itt áll előttem egy hajtó és hirtelenjében nem tudok mit csinálni. Láttam, ahogy közelíti a nyakamhoz a sokkolót, de a fához szorítva moccanni sem volt esélyem. Storm már őrjöngött, de mivel nem tudott volna a lányra támadni úgy, hogy engem ne verjen a fába, hát még várt. Előttem pedig elsötétült a világ. Ahogy összeestem, szándékosan kigurultam a fa vonalából és még láttam, ahogy Storm hatalmas lendülettel a lány felé lendül, aki épp ekkor fordult szembe vele. |
A bokorban kuporogva jeleztem Serena-nak,hogy repüljön át a szemben lévő fára,igy remélhetőleg elterelte a farkas figyelmét, én ezalatt pedig a vörös hajú lány előtt termettem. Világitó,kék szemeimmel méregettem őt. Alacsony volt és vékony, könnyű préda, hacsak a farkasa nem veti magát rám. A lányt a fához szoritottam és a sokkolómat a nyakához tartottam,majd a lány összeesett hacsak nem állitott le valahogyan. Aztán a farkashoz fordultam... |
Lassan sétáltunk tovább, én pedig próbáltam magammal elfeledtetni a paranoiámat. Végül is tényleg sokszor voltam már kint ilyenkor és eddig mindig megúsztam, akkor miért pont ma sétálnék valakinek a karjaiba? Erre vajmi kevés esély van, lássuk be. Igyekeztem nem az ágakra lépni, de akármennyire is óvatoskodtam, néha megreccsent egy-egy, ezt nem lehetett elkerülni. Átkozott erdő. De még jó, hogy nem nagy a súlyom, nem igazán törnek el a vastagabbak alattam, így inkább, ha rájuk is léptem, igyekeztem azokra. Elméláztam rendesen, de Storm figyelmeztető, hallk morgása megállított. Olyan hirtelen torpantam meg, hogy azzal a lendülettel majdnem orra is buktam, a reflexeim mentettek meg. Körülpillantottam. Nem láttam sehol senkit, mindenesetre az egyik közeli fának támaszkodtam, teljes készültségben, mindenre felkészülve. Vajon mégsem olyan rosszak a megérzéseim? Úgy érzem, hamarosan kiderül. |
Amint haladtam előre egyre több hangot hallottam. Faágreccsenéseket, bagoly huhogásokat. Pisztolyomat már elővettem a tartójából és igy szorongattam azt. Elővettem a sokkolómat is,azt a bal kezemben tartottam. Serena felszállt és előttem kezdett el repülni,majd leszállt egy faágra és megpillantott valakiket. Ennek a valakinek farkasa volt... Serena rámnézett és huhogott egyet,jelezve nekem vele,hogy ez egy menekült. Lassan lopakodni kezdtem az emlitett lány felé, és mikor már közel értem hozzájuk bebújtam egy bokorba és onnan figyeltem. |
Utáltam este az erdőben sétálni, de nagyon. Viszont megkértek, hogy nézzek utána, mi újság a vadállománnyal, így már órák óta őznyomokat követtem. Most, hogy megtudtuk, hol a rejtekhelyük, indultam visszafelé, mindent alaposan megjegyezve, hogy majd leadjam a jelentést Adelice-nek. Persze az egész feladatban nagy segítségemre volt Storm, aki biztosan többet konyít a nyomolvasáshoz, mint én, nem is volt rest segíteni, bár közben sokszor megjegyezte, mennyire aggódik értem. De nem jobban, mint a húgom, aki alig akart elengedni. Körülbelül fél órán keresztül bizonygattam neki, hogy már egy éve csinálok ilyesmit, ha nem több, Adelice ezért is engem küldött. De nagyon nehezen értette csak meg, ami egyébként ésszerű. De most már túl voltunk a nehezén, én pedig reméltem, hogy minden buktató nélkül hazaérek. Sűrűn pillantottam körbe, s néha-néha megérintettem a ruhám alá rejtett tőrt, ami, mint mindig, most is nálam lapult. Storm-mal nem szóltunk egy szót sem egymáshoz, de tudtam, hogy ő is minden neszre figyel. |
A pisztolyomat szorongatva haladtam előre a sötét erdőben. A vállamon csücsült édes kis baglyom,Serena. Igy,este még félelmetesebb az erdő mint reggel. Halk léptekkel haladtam előre, néha felkaptam a fejemet néhány hangosabb neszre. A csapatomat elhagytam, hogy egyedül,csendben keressem a megszökött fiatalokat. Igazából kicsit féltem,hogy elkap egy menekült,vagy nem tudom,akár egy vaddisznó, vagy akármi, de tudtam,hogy Serena bármit megtenne értem. Amint haladtam előre párszor megálltam és körbenéztem,aztán Serena tollain végigsimitottam ujjaimat... |
- Marie légyszives nyugodj le! - kiáltottam utánna mikor már elment. A beszélgetést eléggé untam a sok hülyeség összehordása miatt. Hátranéztem mielőtt elment volna Marie és a kutyája. Forest valamiféle módon a földön feküdt... majd meszólalt.
- Az a korcs, ledobott magáról. - siránkozott Forest,majd elrepült a menedékázig, én pedig felkaptam az özbakot és már szerencsére csak pár méterre volt a menedékház. Elsétáltam oda és elrendeztem mindent.
/ Adelice és Forest el/ |
Hallkan felsóhajtottam. Már megint piszkosul dühös voltam Adelice-re, komolyan nála az, hogy két percnél tovább nyugodt legyek a társaságában egyszerűen kizárt volt és még annál is kizártabb. Mikor lerakta az őzbakot én is a földre eresztettem az állat elülső felét, s keresztbe font karokkal felnéztem Adelice-re. Szépen végighallgattam, amit mondott, bár abszolút nem tetszett a dolog. Kezdett egyre jobban felmenni bennem a pumpa.
- Tudod, a tisztelet az kölcsönösen működik. És, ha jól emlékszem rá, soha nem adtam okot arra, hogy olyan stílusban beszélj velem, ahogy szoktál. Úgyhogy nem hiszem, hogy én kezdtem volna az egészet. Nincs rá szükségem, hogy úgy tüntesd fel magad, mint aki megmenti az egész emberiséget. Ne aggódj, ha odaveszünk, nem a te hibád lesz. Nem szoktam lealacsonyítani senkit. De egyszerűen el kell, hogy fogadd, ha ez így megy tovább, nem fogja megúszni a menedékház sem a pusztulást. Őszintén szólva bánom, hogy nem hallgattam rád öt perccel korábban. Sok dologtól megkíméltük volna egymást. - Teljesen ki voltam, mégis folytott hangon beszéltem. Hátranéztem Storm-ra, aki szimplán megrázta magát, csakAdelice baglyának ügyességén múlott, hogy a levegőben, vagy a földön kötött ki. Sarkon fordultam, s elindultam random egy irányba, de egy biztos, nem a menedék felé. Adelice megoldja egyedül is az őzet. Ha már ő alapította a menedékházat. Meg egyébként is el akart küldeni, úgyhogy örülhetne, hogy eleget tettem a kérésének. Kellett egy kis, vagy sok idő, míg lenyugszom.
Folyt. köv: Erdő déli része |
Vártam mig megszólal Maire és egy kis idő múlva szerencsére meg is tette, de nem azt válaszolta amire vágytam volna.
- Nos. - ledobtam az őzet és a lány felé fordultam. - Én segiteni akarok nektek,én alapitottam a Menedékházat, nélkülem kitudja hol lennétek,szóval kérlek legalább egy kis tiszteletet mutass irántam. Nem kérek semmi egyebet. Nem kérem,hogy csókolgasd kezemet ahányszor meglátsz,de ne légy velem ilyen undok, légyszives. És hidd el nekem,nem én választottam ezt az életet, ha a kilétem miatt vagy velem ilyen. - kicsit szomorkás tekintettel néztem le a lányra,majd mondandóm befejezte után újra elindultam,természetesen előtte felvettem az őzbakot. |
Az őzbak nem is volt annyira nehéz, simán elbírtuk. Néztem pár pillanatig Adelice-t, persze fel kellett, hogy nézzek, hisz magasabb volt nálam, bár talán egy-két évvel fiatalabb. Fogalmam sem volt egyébként, ő mennyit tudott rólam, nagyon keveset beszéltem vele. Mellesleg ő lett volna az utolsó, akinek bármit is elmondtam volna attól eltekintve, hogy elvileg kedvesnek kellett volna találnom. De nagyon nem így sült el a dolog,s valljuk be, nem lettünk egymás kedvencei. Ő az enyém legalábbis biztosan nem, bár azt hiszem, fordítva sem sokkal enyhébb a dolog. A stílusváltásától meg egyenesen kirázott a hideg, s alig tudtam elfolytani egy grimaszt. De válaszolnom csak kellett.
- Mert muszáj volt kimozdulnom. - Feleltem. - Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért aggódsz, nem téged kapnának el. Ráadásul a saját fajtád. - Igen, nem szívleltem őket. Jó, hogy áruló lett volna, de azon kívül tudtam, nincs bennük annyi könyörtelenség, hogy megöljék a saját társukat. Láttam már ilyet. Ismertem őket. Valamennyire. De egyet sem találtam közöttük, aki szimpatikus lett volna egy kicsit is. Az pedig, hogy valamelyik belém költözzön. Tökéletesen kizárt!
- Nem tudom. - Feleltem nemes egyszerűséggel - Nem hiszem, hogy számon kellett volna tartanom. - Folytattam. Igen, soha sem riadtam vissza kimutatni Adelice előtt a véleményemet. Vártam az újabb dühkitörését, miközben továbbmentünk. Tekintetem Storm-ra vándorolt, akinek a hátán ott trónolt Adelice baglya. Ez még tovább rontott a kedvemen, s látszólag a szürke bundás sem örült neki túlságosan. |
Adelice:
Mikor Marie megragadta az őzbika mellső lábait mindjárt könnyebb lett a hulla súlya. Átvágtunk a bokrokon. Időközben az én édes kis baglyom Storm hátára telepedett és amint láttam tetszett a baglyocskámnak.
- Maire egyébként miért jöttél ki a Menedékházból? - kérdeztem már mézédes hangon. - Pedig megmondtam,hogy ne mozdulj el onnan... Más is elment? - hátrapillantottam egy pillanatra,majd újra magamelé bámultam válaszára várva lépkedtem előre. |
Maire
Belül még mindig fortyogtam. Azt hiszem, soha sem fogom megérteni, hogy egy elméletben olyan békés faj, mint amilyen Adelice is, hogy lehet ilyen kivételes néhány esetben. Kíváncsi lettem volna, szegény gazdateste, hogy élt előtte. Bár nem úgy tűnt, mint aki nagyon nem lenne hozzászokva az ilyenhez. Sok különös dolog volt, amit nem értettem a lánnyal kapcsolatban, többek között azt sem, miért vállalta el egybújdosó embercsoport vezetését. De hiába kérdeztem volna bármit, az csak újabb vitához vezetett volna. Így bosszús sóhajomat is elnyomtam, amit az újabb utasítás váltott ki belőlem, s csendesen figyeltem, ahogy az őzet próbálja meg levadászni, nagy meglepetésemer sikerrel. Továbbra sem szóltam egy szót sem, csak követtem Adelice-t a lelőtt állathoz, s ahogy kérte, felemeltem a melső lábait, így már sokkal könnyebben tudtuk vinni. Storm tisztes távolságból követett minket, bár azt hiszem, ő is volt elég dühös ahhoz, hogy megette volna Adelice baglyát vacsorára. |
Adelice: - Marie léccives csendesedj el ha már nem lépsz le. -megforgattsm szemeimet majd a távolból egy özbikát pillantottam meg. könnyed mozdulattal felmásztam egy magas fára és céloztam. húz és lö. magam sem hittem el de sikeresen az állat nyakába löttem a nyilamat. a biztonság kedvéért löttem bele még egyet majd lemásztam a fáról és a préda felésiettem. - Hé, Marie ha már itt vagy segits. Fogd a mellsö lábait. -én megragadtam a hátsó lábait és húzni kezdtem magam után. reméltem hogy Marit felemeli és igy könnyebb lesz öt vinni. elindultam a Menedékház felé... |
Maire
Hallk morgásra lettem figyelmes mellőlem, s lepillantottam a szürke farkasra. Nem akart hangosabban figyelmeztetni, gondolom, én viszont a sűrű lomboktól, na meg, mert nem vagyok egy szálfatermet, semmit sem láttam. Csak a lépteket hallottam. Megálltam, izmaim pattanásig feszültek, mikor megláttam a fák közül kirobbanni Adelice-t. Azt hiszem, az egyetlen ok, amiért nem jöttünk ki jól, hogy mindig hamar kiverte nálam a biztosítékot. Most egyenesen rámugrott, én persze aföldön kötöttem ki, s a levegő is bennem szorult. Fel sem ismert. Fél másodperccel később megéreztem tőre hűvös pengéjét a nyakamon, s villámló szemekkel vártam, hogy elengedjen végre. Ahogy leszállt rólam felpattantam. Alig vettem észre, hogy a lány akciója nem csak nekem nem tetszett. Egyelőre a szavakat kerestem, de míg nem beszéltem, Adelice megtette helyettem. De elhatároztam, hogy most azért sem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy felhúzom magam. Egyébként sem értettem, hogy lehet ilyen természete az átlagossal ellentétben. Nem hiszem, hogy ennyire féltett volna.
- Azt hittem, ezen a korszakodon már túlléptünk. - Jegyeztem meg hűvösen. Utáltam, ha így beszélt velem, vagy akárkivel. De most különösen dühös lettem rá, mivel azt mindig is utáltam, ha parancsolgattak nekem. Mikor elindult, szó nélkül, hosszú léptekkel követtem. |
Adelice: csak sétáltam amikor a hátan felöl hangokat hallottam. hüséges védelmezöm, a baglyom azonnal a vállamra szállt. ijamat elövettem és a hang felé futottam. észrevettem egy alakot és ráugrottam. elövettem a lábamra erösitett tört és a lány nyakához szoritottam. már csak ekkor eszméltem. ö marie.- Marie megmondtam hogy maradj ott a többiekkel. Nem mondtam elég világosan? -lemásztam róla, törömet a helyére tettem. a földröl felvettem az ugrás közben leejtett nyulakat. -Menj haza! - mondtam mérgesen. szerettem bunkóskodni, mi tagadás. a baglyom újra a vállamra telepedett és tovább indultam. |
| Maire
Az erdőben sétáltam, muszáj volt kimozdulnom, mint oly sokszor mostanában. Nem voltam egyedül, állandó kísérőm most is a nyomomban volt egy izmos, szürke farkas személyében. Éberen figyeltem mindent, ami mozog, már a fóbiámnak is betudhattam volna ezt, ami a megszállás után megkörnyékezett. Nem kockáztattam, így igyekeztem rejtett helyeken mozogni. Emellett megbíztam védelmezőmben is, aki szintén éberen figyelt. |
Adelice: az erdöben sétálgattam és kaját kerestem a csapatnak. mivel én vagyok a vezetőjük muszáj róluk gondoskodnom. szeretek mindenröl tudni, és szeretem ha minden rendben van. már elkaptam három nyulat, elöbb egy másik után eredtem de az elmenekült. mostanában errefele nem szoktak özek lenni. legközelebb majd messzebb megyek. most sétáltam és néha megettem egy két bogyót a bokrokról. |
Itt a legkönnyebb elbújni a buja növényzet és a sűrű lombkorona miatt. |
[39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
