|
Témaindító hozzászólás
|
2013.05.27. 16:54 - |
 |
[18-1]
Bel válasza hamar érkezett, noha sejtettem, hogy szinkrontolmácsosdit fogunk játszani. Mondjuk neki így nyilván könnyebb, ráadásul voltak szavak, amiket értettem, s úgy nagyjából az összefüggést is a mondatok között, de még mindig roppantul hálás voltam Najlaa-nak. Elgondolkoztam, mi lenne, ha olaszul felelnék, a kölcsönösség a két nyelv között biztos megtenné a hatását, de nem éreztem magam annyira formában, így végül elvetettem a dolgot. Elgondolkozva figyeltem Bel-t, miközben Najlaa fordított. Lassan megcsóváltam a fejem.
- Van ebben valami. Ezt értékelem, azzal nincs is gondom, de elég rossz nézni, hogy mindent magára vállal. Fogalmam nincs, mi keseríti meg ennyire, de, ha egyenrangúként kezelne mindenkit és nem hinné azt, hogy neki kéne megváltania az egész világot, szerintem jobban működne. A vállán is kevesebb lenne a teher. Engem nem zavar égbekiáltóan, én tudok így is élni, de azt nagyon nem tudom elviselni, mikor rajtam kívül álló okok miatt beszél velem valaki úgy, ahogy. Nem hiszem, hogy bármi rosszat is tettem volna, de azt sem gondolom, hogy mindenre a düh és a túlzott féltés lenne a megoldás. Nyilván van olyan helyzet, amiben én is így viselkednék, de előbb, vagy utóbb biztos rájönnék, hogy ez így nem helyes. - Sóhajtottam fel. Ha már egyszer ezt mondta, hát elhatároztam, hogy képes leszek kitárulkozni neki. Egy fél pillanatra elkaptam Storm pillantását, aki büszkén nézett rám. Tudta, hogy nem az erősségem a lelkizés, Bel jelenléte mégis egyfajta biztonságot adott, amire most nagyon is szükségem volt. Vagy egy jó beszélgetőtársra. Mert bár mindenkit ismertem a Menedékházban, igazán jó barátaim nem voltak Storm-on kívül. Még.
Storm:
Éberen hallgattam a beszélgetésüket. Hol Najlaa-t, hol pedig a lányokat figyeltem. Örültem, hogy Maire végre valakivel képes nyíltan beszélni, mert gyengébb pillanataiban tisztán látszott rajta, hogy sok a gondja. Talán Bel tud neki pár tanácsot adni. Én nem voltam pártatlan, hiszen őt védtem, így hajlamos volt am azt mondani néha, amit hallani akart, akaratomon kívül is. De Bel, ő más... És Najlaa. Olyan jószívűek voltak, a védencemnek pedig többek között most erre volt szüksége.Igen, erős nő volt és okos is, de van az a pillanat, amikor már az ember nem tudja maga rendezni a dolgait, s muszáj segítséget kérnie. Főleg, ha a világa már nem is az övék, hanem egy idegen fajé. Miközben ezen gondolkodtam felálltam, s lassan odasétáltam melléjük, majd leheveredtem Maire másik oldalánál, így mindenkit szemmel tarthattam. |
 Hallgattam amit mond és minden szavát jól elraktároztam a fejemben. Szóval nem birják egymást Adelice és Maire. Különös,de én tudom rá a választ,hogy miért van ez.
- Dico me aliquid. Et hoc vobis Adelice velit protegere. Te fortasse hic primum defendere, quod optimum et vos. Non ad eum insanire - mondtam kissé hadarva,majd vártam,hogy Najlaa leforditsa.
Najlaa:
- Bel most pedig ezt válaszolta:
-Nekem bármit elmondhatsz. És Adelice azért ilyen veled,mert meg akar védeni téged. Mivel az elsők között jöttél ide talán téged védelmezne a legjobban és ezért ilyen veled amilyen. Ne légy rá dühös... - forditottam a szöveget, közben néha Storm-ra pillantottam.
(Kössz a segitséget google forditó XD ) |
Gyors mozdulattal söpörtem a fülem mögé pár hajtincset, amit az enyhe szellő a szemembe fújt, ma már sokadszorra. Még mindig nem tudtam teljesen lenyugodni annak ellenére, hogy Leah is itt volt, akitismertem. Igaz, Bel-t nem, de szimpatikusnak tűnt. Bár az előbb említett hamarosan elment, s mosolyogva biccentettem neki. Szerencsére nem lettem idegesebb, de így sem neveztem volna magam kiegyensúlyozottnak. Kezdtem úgy érezni, hogy Adelice irányába egyre fogy a türelmem. Arra gondoltam, ha egyszer leülnénk beszélgetni, talán dűlőre jutnánk, szívesen megkérdeztem volna, mi a gondja velem. Valahol biztos, hogy jól kijöttünk volna, ezt bizonyítja az is, hogy Forest, Adelice védője többször is próbált Storm-hoz szelídebben közeledni, aki tűrt, míg én is tűrtem, tovább azonban soha sem. De már a farkas is javasolta, hogy üljek le Adelice-szel beszélgetni. Mondjuk tudtam, hogy úgy sem menne.
Felkaptam a fejem, s ekkor vettem észre, hogy Bel mellettem üldögél. Látszólag valamit kérdezett is, ami valahogy eljutott az íagyamig, de az értelmét ekeubte csak félig bírtam felfogni. Aztán rádöbbentem, hogy miért és agyalni kezdtem. Viszonylag sok nyelven beszélek, fogjuk rá. És talán annak volt köszönhető, hogy végül beugrott, talán latin lehet, mivel olaszul ugyan tudtam, latinul már kevésbé. De elvileg az utóbbiból eredeztetik az előbbit. Őszintén megdöbbentem rajta, hogy van még valahol olyan hely, ahol ezt a nyelvet beszélik, kíváncsi lettem volna, Bel honnan jött. De nem akartam nekiállni személyeskedni. Igazából a helyzet rettenetesen emlékeztetett arra a politikai beállítottságra, ami ma sajnos Írországban van. Az é nközvetlen anyanyelvem sem az angol volt, csak a családom makacsabbik felének köszönhettem, hogy megtanultam közel olyan jól beszélni, mint az írt - így sem kerülhettem el, hogy pár ember hol kíváncsiságból, hol egyéb iránt szóvátegye az akcentusom. Így átéreztem Bel helyzetét, aki úgy tűnt, kissé zavarba jött ettől a szituációtól, de halványan rámosolyogtam. Majd ránéztem a farkasra, aki fordította a lány szavait, hálás voltam érte, tényleg. Jó volt, hogy megerősítette, így biztosra mehettem.
- Most már semmi. - Feleltem hallkan, valahogy az, hogy Bel csendesen beszélt engem is erre késztetett. - Csak Adelice-szel volt egy kis nézeteltérésünk. Egyáltalán nem értem, mi a baja velem. Annyi elméletet gyártottam, de egyszerűen nem jövök rá. - Ráztam meg a fejem, minek következtében hajzuhatagom fele megint az arcomba hullott, amit ismét vállam mögé dobtam, aztán Bel-re néztem, s akaratom ellenére elfintorodtam.
- Sajnálom. Nem akartalak a gondjaimmal terhelni. Gondolom, megvannak a sajátjaid is. - Néztem rá bocsánatkérően. Túlságosan is őszinte voltam, már megint.
Storm:
- Igen, azt hiszem, az lesz a legjobb, ha most veletek maradok. - Néztem Najlaa-ra. Aggódtam Maire miatt, nem az egészségéért, tudtam, hogy Bel és Najlaa sem fogja bántani. Egyszerűen csak ki volt borulva, már megint. Ilyenkor pedig nemigen szerettem elmozdulni a közeléből, kivéve, ha zavarta a társaságom, de akkor általában szólt. Néztem, ahogy Najlaa odasétál melléjük, én pedig nem messze leheveredtem egy fa árnyékában, szemeim a hármason tartva. |
Leah mikor elköszönt odamentem a vörös hajú lányhoz és leültem mellé. Kissé aggódva néztem rá, éreztem,hogy valami baj van.
- Quid problema? - kérdeztem kissé halkan,mivel én sosem szoktam túl hangosan beszélni. Nem tudtam ezt hogy kell mondani az ő nyelvükön igy Najlaa-ra lopva Najlaa-ra pillantottam, ezzel jelezve,hogy szükségem van rá. Igazából én minden szavukat megértettem,de sosem tudtam túl jól beszélni az ő nyelvükön.
Najlaa:
- Szóval inkább maradnál itt, nekem úgyis jó. - mondtam mosolyogva,majd mikor Bel rám pillantott öszeakadt tekintetünk és azonnal odaügettem mellé,leöltem a fatönk mellé és forditottam.
- Bel az kérdi, mi a gond? - mondtam Maire-re nézve. |
Tanácstalanul pislogtam hol Bel-re, hol pedig Leah-ra. Utóbbi látszólag ugyanolyan bizonytalan volt, mint én. Figyeltem, ahogy Bel leül a szikára, s egy pár másodpercig elidőzött rajta a tekintetem, ami aztán továbbvándorolt, s most a viszonylag sűrű erdőt fürkészte. Nem akartam megszólalni. Túlságosan ideges voltam, le kellett nyugodnom. De most képtelen voltam rá. Nem messze észrevettem egy korhadt fatönköt, amihez odasiettem, s leültem rá. Ránéztem a három farkasra, akik békésen elvoltak, s hirtelen rámtörtek a nyomasztó gondolatok. Láttam, hogy Storm rámnéz olyan együttérzőképpen, s hálásan viszonoztam a pillantását, majd hallkan felsóhajtotta.m Olyan volt, mintha elvesztettem volna önmagam.
- Nem ülsz le? - Kérdeztem Leah-t, arcomra erőltetve egy halvány mosolyt. Közben pedig tovább ücsörögtem ott.
Storm:
Kissé tanácstalanul pillantottam a másik farkasra. Mindenen eszembe jutott volna elmélkedni, csak ezen nem, így vártam, hátha ő felel, én pedig a gondolataimba mélyedtem. |
- Nem.... - mondtam kissé halkan. Úgy döntöttem leülök egy kicsit, untam az ácsorgást. Körbe néztem és egy kisebb sziklát pillantottam meg. Arra felugrottam és keresztbe tett lábakkal ülltem és figyeltem.
Najlaa:
- Mikor ettetek utoljára? - kérdeztem mindkét himtól mézédes hangon. |
A vörös hajú lány zavartan csavargatta az egyik tincsét és figyelte ahogyan a két másik lány bemutatkozik egymásnak. Egészen elmerengett azon, hogy mennyire megváltoztak az emberek ezek után. Sokkal másképpen viszonyulnak egymáshoz mint előtte. Például, ő maga előtte félt az idegenektől, nem szívesen kezdeményezett társalgást. Amióta viszont eljöttek ezek a lények minden megváltozott. Most már nem számít, hogy ijesztő-e vagy sem. Ha nincsen olyan rémisztő kék szeme az illetőnek akkor Leahnak muszáj megbíznia benne. Hiszen már csak ennyien maradtak. D még mindig ott van a lehetőség, biztosan nagyon sokan vanak akik még menekülnek, egyedül vagy ketten-hárman. |
Mikor látótávolságba értünk, az első, akit felfedeztem Leah volt. Nagyon megörültem neki, mindjárt nyugottabb lettem. Ő pedig már ott is termett nálam. Azt hiszem, jól kijöttünk. Mint Adelice-nek is mondtam, én nem kerestem a bajt, de egyszerűen voltak olyan emberek, akiket nem bírtam. Halvány mosollyal viszonoztam a lány ölelését egy köszönés kíséretében, majd kissé szomorkásan néztem a szemeibe.
- De, úgy is mondhatjuk. Komolyan. Nem értem az indítékait. - Sóhajtottam fel, majd kissé hátrébb léptem Leah-tól, hogy megnézhessem magamnak a lányt, aki nem messze tőlünk ácsorgott. Láttam a mellette fekvő farkast, de muszáj volt Leah-ra néznem, mivel ő magyarázott éppen. Csak bólintottam, hogy értem, s bár még mindig feszült voltam, azért közelebb léptem, s kezet fogtam Bel-lel. Tényleg olyan egzotikusnak tűnt.
- Régóta itt vagytok? - Kérdeztem.
Storm
Mikor a másik farkas felém kezdett közeledni, felemeltem a fejem, s ránéztem. Tudtam, hogy nincs okom nyugtalanságra, bár Maire állapota eléggé aggasztott.Mondjuk elég gyakran szokott ilyen lenni, de ezt máig sem sikerült megszoknom. Most viszont inkább Najlaa-ra koncentráltam.
- Üdv. Storm vagyok. - Billentettem félre a fejem, aztán az emberekre néztem, végül vissza a nőstényre. |
Nem sokkkal később hangokra lettünk figyelmesek bal oldalról. Azonnal odakaptam a fejemet és mivel láttam a lány mellett egy farkast nem is vettem elő a törömet. Figyeltem a 2 lány beszélgetését, néha Najlaa-ra pillantottam,aki mellettem feküdt és szintén figyelt. Leah úgy döntött bemutat engem a lánynak,mire én elmosolyodtam és felé nyújtottam a kezemet, hogy kezet rázhassunk.
Najlaa:
Mikor közelebb lépett a két vörös csaj felálltam és az ismeretlen farkashoz ballagtam játékos léptekkel,persze közben figyeltem Ehan-t is. Megszólitottam a világos farkas himet.
- Szia. A nevem Najlaa. - mosolyodtam el. |
Leah nem egészen értette a lányt, hiába a többmilliós tanítattásának. A szülei rengeteg pénzt költöttek arra, hogy jobbnál jobb magániskolákba járhasson, és most itt kell bujdokolnia. Elég nagy pazarlás. Már éppen válaszolni akart a lánynak mikor hangokat hallott, rögtön felkapta szeplős arcát a hang hallatára.
- Szia Maire. - vidult fel a lány látványára. Leah igazából kivétel nélkül mindenkit kedvelt a menedékházban. Még az undok emberekre is úgy tekintett mint egy testvérre. Ez volt az ő különleges szokása. Egyből odalibbent a lányhoz és vékony hófehér karjait körülfonta a másik nyaka körül.
- Dühösnek látszol. - jegyezte meg ijedten mert félt, hogy talán rá dühös a lány. De aztán eszébe jutott a másik lehetőség.
-Csak, nem megint Adelicel veszekedtetek? - billentette oldalra a fejét óvatosan Leah. Sosem szerette a veszekedéseket, főleg akkor nem amikor ő csak nézte. Már éppen belefolyt volna a csevegésbe mikor eszébe jutott az alig pár méterre ácsorgó indián.
- Ő itt Bel. Vándor és messziről jött védelmezni minket.- mutatta be a lányt és a vöröset a magával húzva lépett közelebb Belhez. |
Feldúltan lépkedtem tovább. Azért figyeltem arra, hogy hallkan menjek. Storm csatlakozott mellém, s szinte teljesen az oldalamhoz simult, úgy lépkedett mellettem. Bal kezem ujjait belefúrtam a farkas dús, ápolt hosszú bundájába, s éreztem, ahogy izmai megfeszülnek, majd kiengednek, ahogy jár. Nem szólalt meg egyikünk sem, haladtunk tulajdonképpen az orrunknál fogva. Annyira ideges voltam, hogy még ahhoz is lusta voltam, hogy kiöntsem Storm-nak a lelkemet. Pedig százezerszer megnyugtatott már, ő velem ellentétben racionális volt. Én is, csak nem akkor, mikor nem tiszta pillanataimat éltem. Bár védőmre is illett a neve, próbálták volna feldühíteni, vagy bármi velem ellenes dolgot tenni, rögtön ugrott volna. Sokszor meg is tette volna, ha nem fogom vissza. De hát visszafogtam. Eddig legalábbis. Tényleg hálás voltam érte, hogy ennyire védelmez, de mikor kinyilvánítottam csak annyit fűzött hozzá, ő választotta ezt. Ráadásul tudott gyengéd is lenni, s néha úgy éreztem, mintha lett volna egy büszke, selymes farkasbundába bújt bátyusom, akit mindig is szerettem volna. Bár fogalmam sem volt, Storm mennyi idős lehet, ő volt talán az egyetlen a családomon kívül, aki igazán ismert és képes volt lehűteni. Viszont nem mi voltunk az egyetlenek ezen a helyen, ezért megálltam. Pedig már majdnem meghitt irányt vettek a gondolataim. Füleltem. Hallk beszélgetés hangjaira lettem figyelmes, s most is, mint mindig, győzött a kíváncsiságom. Így hát tovább indultam. Látszólag Storm sem találta halálosnak a dolgot, mert nem próbált meg visszatartani, pedig volt már rá példa. És nem véletlen. Hiszen közben rájöttem, hogy akaratom ellenére is közel vagyunk a menedékhez, itt pedig nem járt sok idegen. Vagyis szinte egy sem. Akkor már rég végünk lett volna. Így hát félelem nélkül mentem tovább, oldalamon a szürke farkassal. |
Leah szemeibe néztem és vártam az újabb kérdésére. Amint láttam nem birja a csendet, pedig a csend a legfontosabb. Mindig csendben kell maradni,mert másképpen észrevesznek, viszont itt szerencsére ez a veszély nem fenyegetett. Végignéztem a lányon, megfigyeltem hogyan hullanak a vállára vörös fürtyei. A szeplőit is megnézegettem,amit nagyon különlegesnek találtam. Elmosolyodtam mikor újra megszólalt és számat beszédre nyitottam.
- Messzi tájról jöttem,még régen. Egy indián törzsből származom. Vándor vagyok. Titeket is csak azért védelek,hogy ne haljon ki az emberi faj...Nem lakok veletek, ti nem ismertek engem, de én mindenkit ismerek... - már jól tudtam ezt a szövegemet,mert már sok mindenkinek el kellett,hogy mondjam.
- Najlaa már réges régen közöttünk van, már lassan száz éve. Mikor még a törzsel éltem befogadtam Najlaa-t és azóta hű társam. Najlaa-val mikor találkoztam még csupán két éves voltam, ő azonban akkor már több mint nyolcvan. Ő tudta mi fog töténni, mivel régebben egy sámán farkasa volt aki örök élettel áldotta meg őt... - befejeztem a mondandómat és vártam a leány reakcióját. |
A vörös hajú lányt egy pillanatra elfogta az idegesség, mikor hozzáértek a farkashoz. Hiszen úgy szerette akár egy társat, és félt, hogy bántani fogja a másik és ő ez ellen nem tehet semmit. De aztán egy belső hang azt súgta neki, hogy semmi gond, nem fogják bántani. Leah mindig is elég bizalmatlan volt, bár mostanra már kezdte levetkőzni az emberekkel szemben a félénkséget, viszont a helyébe lépett egy egészen új dolog. A rettegés és a menekvés. Nem akarta, hogy valaki átvegye a teste felett az irányítást. Nem akart meghalni, még nem. Fényes jövőt tervezett magának, sok-sok gyerekkel és szép öregkorral. Nem engedhette, hogy ezt mind csak úgy elragadják tőle. Ezért kellett menekülnie és rettegnie, hiszen őt is keresik. Mindannyiukat keresik, ezért kell óvatosnak lennie.
- Értem. - bólintott aztán figyelte az eseményeket, de végül kezdett számára kínos lenni a csend így újra megszólalt.
- Na, és ti? Honnan jöttetek? Nem láttalak titeket a menedékházban...még.- tette hozzá végül. Igaz, hogy sokan voltak nagyjából mindenkit ismert. Viszont az meglehet, hogy nem rég csatlakoztak. |
Elmosolyodtam mikor láttam, hogy a farkas milyen feszülten bámul minket. Látszott a farkason,hogy az életét is feláldozna Leah-ért.
- Én tudom te ki vagy...És én ismer farkasodat is. - igen döcögve beszéltem,de a hangom mégis mézédes volt. Letérdeltem a földre, Ehan fejét a kezembe helyeztem és a farkas szemeibe néztem. Erősen koncentráltam, hogy meg tudjam mutatni a farkasnak,hogy mi történt vele mielőtt a lány őre lett. Mig én koncentráltam Najlaa megszólalt.
- Köszönöm. Hogy mi történik most? Bel megmutatja a farkasodnak mi történt vele mielőtt a te őröd lett. - Najlaa elmosolyodott mikor újra felálltam. |
Egészen elmerült abban a vadász szempárban mikor léptek zaját hallotta meg. Riadtan kapta fel a fejét és hirtelen egy hosszú hajú lánnyal találta szembe magát, aki valahonnan már ismerős volt a számára. Talán látta már valahol? Töprengett el miközben a másik bemutatkozott. Hallotta az akcentusát, de nem foglalkozott vele.
- Leah. – biccentett óvatosan, és újra belemélyesztette ujjait a hím bundájába. Leah érezte, hogy Ehan minden izma megfeszül a tenyere alatt. Úgy fürkészte a két idegent, mintha minimum mészárlásra készülnének. A vörös hajú lány meg akarta nyugtatni a farkast, de végül úgy döntött nem tesz semmit. – Ő pedig Ehan. – mutatott az állatra, aki még mindig gyanakodva figyelte őket de aztán végül látván, hogy Leah nem tart tőlük ő is engedett tartásából.
- A Najlaa nagyon szép név. – mosolyodott el végül kedvesen. Egyrészt azért mert ő maga is így gondolta, másrészt kényelmetlennek tartotta a csendet. – Mindig is tetszettek a különleges nevek. – felelte, a lány miközben végigmérte az idegen mellett lévő állatot is. Pont, mint az összes farkast, Leah őt is gyönyörűnek találta. |
Az erdőben sétáltam, hosszú hajamat a szél fujdogálta. Hosszúkás tőröm most is a combomra volt elősitve, igy ha veszélyt észlelek azonnal elő tudtam rántani. Najlaa mellettem sétált,néha méllyen beleszagolt a levegőbe. Én aféle őrzőjük voltam a Menedékház lakosainak. Mindig én mentem körülnézni és élelmet gyűjteni, és akár életem árán is megvédtem volna őket,ha a helyzet úgy adódik. Pár méterre tőlem Leah-t pillantottam meg. Igen,én mindenkit ismerek a Menedékház lakói körül. Igaz,nem beszél velük, csupán a vezetőjükkel, Adelice-vel, vele is csak ritkán mivel nem beszélem túl jól az ő nyelvüket. Latin az anyanyelvem, amit természetesen folyékonyan tudok beszélni. Közelebb sétáltam Leah-hoz és megszólitottam.
- Salve. Az én nevem Bel. - természetesen akcentussal beszéltem. Igazából nem is tudom miért nem hagyom Najlaa-t beszélni,mikor ő tökéletesen tudja az ő nyelvüket.
- Ő Naljaa. - mutattam a mellettem lévő farkasra aki lehuppant a popsijára. |
Csend honolt a kora reggeli zöldellő erdőben. Csupán a madarak csiripeltek, és énekeltek, de egyébként még a természet is nyugodt volt. Már itt volt a tavasz vége és a kora nyári szellő simogatta a fiatal lány karját. Leah mindig is imádta a természetet, noha ezt soha senki nem nézte jó szemmel a családjában. De most már nem velük volt, őket elvitték és az agyukba ültettek egy lényt, egyedül ő menekült meg. Valójában nem örült, hogy elragadták a családját, de köztudottan nem jött ki velük túl jól. Mintha nem is közéjük tartozott volna, teljesen más volt a dúsgazdag családjánál, akiknek a legfőbb volt a megjelenés. Anyja minden nap valami borzalmas habos ruhát aggatott rá és kifésülte a haját. Mindig bosszankodva figyelte lánya szeplőit és sosem értette meg, hogy Leah, úgy néz rájuk, amivel kitűnhet a tömegből. Sosem jött ki a családjával. Mégis minden este hallja a fülében Anyja sikoltását. ’Annalisa menekülj’. De ennek már vagy három éve. Annalisa , az úri kisasszony pedig nincs többé. Csakis Leah. Leah, aki végre egy olyan családra talált, akik befogadják. Úgy érezte végre nem kell menekülnie, itt biztonságban lehet.
Hogy, most mit keresett az erdőben? Levegőzni akart és erre az erdő tűnt a megfelelőbbnek. Itt, ha találkozik valakivel az biztosan ember, és a Menedékházba való. Résnyire szűkült ajkai között beszívta a hideg reggeli levegőt és átvágott egy kisebb bokron. Aztán megpillantotta Őt.
- Ehan. – suttogta maga elé, a hatalmas fekete ragadozó láttán. Kicsi korában még rettegett a farkasoktól. Most pedig mégis, mint egy társra úgy tekint a farkasra. Ahogyan az állat lassan megkerülte őt fejét a combjához szorítva, Leah arcán halvány mosoly jelent meg és hosszú, sápadt ujjai belefúródtak a koromfekete bundába. |
|
[18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Hallgattam amit mond és minden szavát jól elraktároztam a fejemben. Szóval nem birják egymást Adelice és Maire. Különös,de én tudom rá a választ,hogy miért van ez.
